Híres szülötteink

Kisfaludy Sándor

(Sümeg, 1772. – Sümeg, 1844.)

költő

Győrben és Pozsonyban jogot tanult, majd a katonai pályát választotta. 1793-96 között a bécsi testőrség tagja. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, fogságba esett. 1799-ben leszerelt, a következő évben feleségül vette Szegedy Rózát. 1805-ben Sümegre költöztek, ahol haláláig élt.

Bekapcsolódott a nyelvújítási harcba, részt vett a keszthelyi Helikon Ünnepségeken, kezdeményezője volt a balatonfüredi színház létrehozásának, 1830-31-ben szervezi annak építését.

1801-ben Himfy álnéven megjelent a Kesergő szerelem c. műve, 1807-ben pedig második kötete, a Boldog szerelem, valamint a Regék a magyar előidőkből. A művet még 19 hasonló alkotás követte. Utolsó jelentős irodalmi szerepvállalása 1833-ban volt, amikor az Akadémia, amelynek 1830 óta rendes tagja volt, Vörösmartyval megosztottan irodalmi díjjal tüntette ki. Jellemző volt az idősödő költőre, hogy zokon vette a díj megosztását, ezért az Akadémia további ülésein nem vett részt. 1832-ben felesége elhunyt, két év múltán – öregségére fittyet hányva – 62 évesen feleségül vesz egy húszéves lányt, akit szintén túlélt a költő.

1844-ben szülőházában halt meg, amely ma múzeum. A költőről teret neveztek el a városban.

Ramassetter Vince

(Sümeg, 1806. – Sümeg, 1878.)

kékfestő, iskolaalapító, “Sümeg atyja”

Kőszegen és Győrött járt iskolába, majd folytatva a Németalföldről betelepült apja mesterségét, ő is kékfestő lett. Később áttért a szőlőtermesztésre és a borkereskedelemre, amelyhez kádárműhelyt tartott fenn. A 40-es évek közepén vált népszerűvé, amikor a Védegylet-mozgalmat támogató nők az ő kelméit hordták.

1848-ban Sümeg polgármesterévé választották. 1846-ban az iparostanoncok oktatására, 1855-ben pedig egy reáliskola támogatására hozott létre alapítványt. Az 1850-es évektől fáradhatatlanul agitált az iskolaügy érdekében: az elemi iskola négy osztályossá szervezését, elemi iskolai leányosztályok létrehozását szorgalmazta. Az óvoda számára ajándékozott telket és házat. Vagyona nagyobb részét Sümeg városára, az oktatási és az egészségügyi intézmények fenntartására hagyta. Sümegen általános iskolát és utcát neveztek el róla. Egészalakos bronzszobra, Istók János alkotása, a város központjában áll.

Padányi Bíró Márton

(Padány, 1696 – Sümeg, 1762)

író, püspök, főispán

Középiskoláit valamelyik jezsuita kolostorban kezdte, és a nyitrai piaristáknál fejezte be. Nagyszombatban filozófiát és teológiát tanult, 1723-tól plébános Bicskén. 1729-ben nevezték ki veszprémi kanonokká és felsőőrsi préposttá. A préposti javadalmat és a templomot a protestánsoktól visszaszerezte, a prédikátort eltávolította, és a templomot helyreállította. 1740-től nagyprépost, 1745. március 18-tól a veszprémi egyházmegye püspöke, a megye főispáni székébe pedig az év május 13-án iktatták be. Rendeztette a veszprémi vár területét is. A káptalannal és a várossal sokat hadakozott, ezért szívesebben tartózkodott Sümegen. Megépíttette a városban a ma is álló Püspöki palotát és a plébániatemplomot. Templomok és iskolák tucatjait építtette vagy állíttatta helyre, amelyeknek jelentős részét a protestánsoktól szerzett vissza. Nagyvonalúan támogatott írókat műveik kiadásában, művészeket az alkotásban. Ő maga is sokat írt. Sümegen a plébániatemplom előtt bronz mellszobra, Marton László alkotása áll, a Sümegi Panteonban tábla őrzi emlékét.

Darnay Kálmán

(Sümeg, 1864 – Sümeg, 1945)

író, régész, muzeológus

Sümegi és grazi tanulmányok után vaskereskedőként kezdte pályáját, de igazi szenvedélye a régészet volt. Sümeg környékén jelentős ásatásokat folytatott, feltárta a csabrendeki és somlói urnatemetőt. A leletek képezték gyűjteményének alapját, amelyet 1907-ben az államnak ajándékozott. Így jött létre az Állami Darnay Múzeum. Később kizárólag az irodalmi munkásságnak és az általa alapított múzeumnak Đ amelynek igazgatója is volt Đ szentelte életét. Elsőként végzett régészeti ismeretterjesztést. Sokat foglalkoztatta Kisfaludy Sándor élete. Közreműködött levelezése kiadásában, múzeumában gazdag gyűjteményt hozott létre a költőre vonatkozó dokumentumokból. 1897-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Kisfaludy Sándor 3600 kötetes könyvtárát.

A sümegi gyűjtemény jelentős részét 1938-ban a keszthelyi Balaton Múzeumba szállították. Sümeg Városa 1927-ben díszpolgárává választotta, a róla elnevezett utca 30. számú házán, valamint a Kossuth u. 24. szám alatti szülőházán és a sümegi Panteonban emléktábla figyelmezteti az utókort. A temetőben lírai hangulatú síremléke, a múzeum udvarán pedig műkőből készült mellszobra – Istók János alkotása – áll.

Entz Ferenc

(Sümeg, 1805 – Budafok, 1877)

orvos, szőlész, kertész

Pesten és Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat, amelyeket 1831-ben fejezett be. Bécsben kezdte orvosi pályáját, majd a Batthyányi család enyingi gazdaságában uradalmi orvos. Egy évi külföldi tanulmányi úton járt, hazatérve Mezőkomáromban telepedett le, és nemsokára Veszprém vármegye tisztiorvosává is megválasztották. A szabadságharcban honvéd főorvos, Világos után eltiltották az orvosi tevékenységtől. Családját kitelepítették Mezőkomáromból, ezt követően szakított az orvosi gyakorlattal.

Pesten vásárolt telket, ahol kertészkedett. Nagy érdeklődéssel foglalkozott kertészet és a szőlészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Az e témában szerzett tapasztalatait szaklapokban és a 15 kötetből álló Kertészeti Füzetekben közölte. E munkája korának alapvető kertészeti és szőlészeti szakkönyve. Nagy érdeme a kertészeti műnyelv kialakítása, amelyre a mai kertészeti szaknyelv is épül. Előbb Mezőkomáromban, majd az orvosi pályát elhagyva Pesten létesített kertészetet és faiskolát, 1853-ban létrehozta az első önálló kertészképző iskolát. Ebből fejlődött ki a Kertészeti Tanintézet, majd a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. 1860-tól a budai szőlőiskola mellett a vincellérképző igazgatója is. Munkájában a hazai viszonyok mellett jól érvényesítette a külföldi tapasztalatokat. Úti beszámolói nyomtatásban is megjelentek. Megindította és 1870-től szerkesztette a Borászati Füzetek c. szakközlönyt, amelyet 1874-től állami támogatással Borászati Lapok címmel adtak ki. Emlékére a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola 1963-ban érmet alapított. Emléktáblája látható a Sümegi Panteonban és szülőháza falán a Ramassetter utcában.

Simon István

(Bazsi, 1926 – Sümeg, 1975)

költő, újságíró, műfordító

Szülőföldjén, Bazsiban nevelkedett 18 éves koráig. A középiskolát Sümegen végezte, ekkor jelent meg első verseskötete, “Egyre magasabban” címmel. Orosz hadifogság, majd a budapesti tudományegyetem elvégzése után különböző lapok munkatársa. Verseit 1948-tól a Csillag és az Új Hang c. folyóiratok közölték.

1955-56 között az Új Hang c. irodalmi folyóirat, 1964-74 között pedig a Kortárs főszerkesztője.

Kapcsolata a szülőföldjével soha nem szűnt meg, gyakran felkereste a megye településeit, amelynek 1963-tól országgyűlési képviselője is volt. 1952-ben, 1954-ben és 1967-ben József Attila-díjat, 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Szülőházát 1983. április 11-én országos ünnepség keretében emlékházzá avatták. Szülőfaluja temetőjében nyugszik.

Vetési Albert

(1410 körül – 1486)

püspök, diplomata

A bécsi és valamelyik itáliai egyetemen tanult. 1446-1456 között erdélyi kanonok. Diplomáciai szolgálatot először az osztrák rendeknél töltött be, majd Hunyadi titkáraként Milánóban követ. 1455-ben királyi szolgálatba lépett, ismét követ Rómában, Velencében és Nápolyban. 1456-57-ben erdélyi prépost, a következő évben nyitrai püspök és titkos alkancellár. 1459 és 1486 között veszprémi püspök és titkos kancellár. Mátyás alatt vezető diplomataként további feladatokban vett részt. Utolsó küldetésén Túz János bánnal Velencébe, Rómába és Nápolyba ment, Mátyás és Beatrix házasságát készítette elő. Sírját 1957-ben a veszprémi várbeli Szent György kápolna feltárása során találták meg. Sümegen a Várudvarban tábla, Marton László alkotása őrzi emlékét.

Sümegi Tóth Tivadar

(Sümeg, 1910 – Sümeg, 1942)

költő

Középiskolai tanulmányai után sok mindennel próbálkozott, sokáig Budapesten volt tisztviselő. Hányatott sorsáról népies ízű, fanyar hangulatú versei tanúskodnak. A Magyar Élet és a Kelet Népe közölte költeményeit. Versei terjesztésének különleges módját választotta. Előbb kézírással, majd indigós gépeléssel 5-6 versét adta közre pár oldalas kis füzetekben. Felsorolt művei ezek közé tartoznak, amelyeket a vele foglalkozó lexikonok tévesen önálló kötetként tartanak számon. Verseinek gyűjteményes kötete 1995-ben jelent meg Életért kiáltok címmel a Sümegi írások sorozatban. A sümegi városi temetőben nyugszik, a városban utca viseli a nevét, és szülőházán tábla őrzi emlékét.

Kompanik Zsófia (Ramassetter Vincéné)

(Babró, 1821 – Sümeg, 1876)

Ramassetter Vince felesége, Sümeg első óvodájának megalapítója. Vagyonuk jelentős részét a városra, annak oktatási és egészségügyi intézményeire hagyományozták. Az Árpád utca 20. szám alatti ház, valamint az 1872-ben alapított és nevét 1990-től viselő Zsófia Óvoda falán két tábla is őrzi emlékét. Síremléke a városi temetőben van.

Lukonich Gábor

(Sümeg, 1853 – Sümeg, 1922)

orvos

A középiskolát Győrött, az egyetemet Budapesten végezte, majd Sümegen telepedett le. Néhány év után tisztiorvos, később vármegyei társadalombiztosítási főorvos. A város közéletében évtizedekig kiemelkedő szerepe volt: a kisdedóvó és az elemi iskola államosításának elindításában, a reáliskola 8 osztályúvá fejlesztésében. Legendák szövődtek emberségéről, a szegények gyógyításáról. A Kisfaludy Kaszinó megfesttette arcképét. A spanyol-járvány idején halt meg, utcát neveztek el róla Sümegen.

Lukonich Jenő

(Sümeg, 1889 – Sümeg, 1930)

orvos

Lukonich Gábor fia. Középiskoláit Keszthelyen, az egyetemet Budapesten végezte, majd a fővárosban, a Szent-Rókus kórházban és dr. Bálint tanár belgyógyászati klinikáján dolgozott. Az első világháborúban az olasz harctéren teljesített szolgálatot. Apja halála után Sümegen járási tisztiorvos és a kórház igazgató-főorvosa. A kórház és a város fejlesztésére irányuló mozgalmakban vett részt. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának, a városi képviselő-testületnek és a Stefánia Szövetségnek. A veszprémi püspökség és a gróf Széchenyi uradalom orvosa.

Vázsonyi Vilmos (Weiszfeld Vilmos)

(Sümeg, 1868 – Baden, 1926.)

jogász, miniszter, politikus

Budapesti egyetemen jogot végzett, majd ügyvédként dolgozott. 1894-ben megalapította a Demokratikus Kört, és még ugyanabban az évben bekerült Budapest törvényhatóságába. 1901-ben demokrata párti programmal országgyűlési képviselő. 1904-ben a vasutas sztrájk idején a sztrájkolók és a kormány közötti tárgyalásokat vezette, majd a perbe fogott vasutasok védelmét látta el. 1917-1918-ban igazságügyi miniszter két kormányban is. Fellépett a háborúellenes és a forradalmi mozgalmak ellen. Az őszirózsás forradalom napján emigrált és csak az ellenforradalom hatalomra jutása után tért haza. Az újjászervezett Nemzeti Demokrata Polgári Párttal a legitimistákat támogatta. 1924-ben már a baloldali ellenzék egy részét összefogó Demokrata Blokk létrehozásában és tevékenységében is közreműködött. A frankhamisítási ügy parlamenti tárgyalásán a kisebbségi vélemény egyik szerkesztője, emiatt soviniszta körök részéről súlyos támadások érték.

Sümegen utca viseli a nevét.

Cseh László

(1817 – 1893)

Sümeg köztiszteletben álló táblabírája volt. Hosszú évtizedekig a város közigazgatásában szolgált. Indulásától jegyzője a Kisfaludy Sándor által alapított Sümegi Kaszinónak.

Ramassetter Vince halála után évekig az iskolaszék elnöke, a kórház felügyelője volt.

Halála után vagyonának jelentős részét az Ukkon alakítandó plébániára hagyta. Végrendeletében úgy rendelkezett, hogy sümegi háza “menházzá” alakuljon, amelyben egy orvos, aki a betegeket ingyen fogja gyógykezelni, ingyen kap lakást, valamint évi 200 Ft fizetést.

A városban utcát neveztek el róla.

Kisfaludy Mór

(Tét, 1814 – Sümeg, 1893)

Győri tanulmányai után katonai pályára ment, majd a bécsi testőrségnél szolgált. Őrnagyi rendfokozatot ért el, de 30 éves korában leszerelt és Sümegre költözött. A költő Kisfaludy Sándor unokaöccse volt, nagybátyja támogatását messzemenően élvezte.

1848-ban megnősült, ezt követően a szabadcsapat szervezése és esküje a sümegi vásártéren, s a nemzetőrzászlóalj szervezése kötötte le. Végigharcolta szabadságharcunk dicső helyeit.

Kisfaludyt a fegyverletétel Aradon érte ugyan, mégis hazajött, azután Zalagyömörőn húzta meg magát. Haynau katonái itt fogták el, visszavitték Aradra, majd halálra ítélték. A halálos ítéletet 16 év várfogságra változtatták, amelyből nyolc évet Aradon, hatot pedig Kufstein várában töltött. Ismerősei közbenjárására két évvel előbb szabadult. Egy év csendbiztosi szolgálat után végleg Sümegre költözött, zárkózott életet élt. Némaságával, a rendszert semmibe vevő magatartásával tüntetett.

Magyar Ferenc

(Sümeg, 1807 – Sümeg, 1875)

Nemes családból született Sümegen. Jogi pályára készült, de már fiatalon megpróbálkozott a versírással. Kisfaludy Sándort tekintette példaképének. Tanulmányai befejezése után előbb a megyei hivatalban dolgozik Zalaegerszegen, majd szülővárosa közigazgatásában dolgozik különböző beosztásokban. 1852-ben Sümeg városbírájává nevezik ki. Három évig tevékenykedik vezető beosztásban. Élete végéig tagja volt a Kisfaludy Kaszinónak is.

50 éves kora után visszavonult sümegi birtokára, egy évvel később pedig megjelent első könyve Magyar Ferenc regéi címmel. 1860-ban jelent meg Somlyó vár című munkája, életének utolsó éveiről nem tudunk.

Szabó Dezső

(Kolozsvár, 1879 – Budapest, 1945)

író, publicista, tanár

Családja nemesi származású, de életmódjuk a szegény kistisztviselőké. Iskoláit a kolozsvári református kollégiumban végezte. Érettségi és egy év nevelősködés után felvételt nyert az Eötvös-kollégiumba. A budapesti egyetemen magyar-francia szakon tanult.

Diplomája megszerzése után Budapesten tanít, majd egy évre ösztöndíjjal Párizsba utazik. Visszatérte után Székesfehérvárra nevezik ki helyettes tanárnak. Itt kezdi publicisztikai tevékenységét botrányt keltő ciklus-sorozatával. Tanári munkásságának állomásai ezután: Nagyvárad, Székelyudvarhely, Sümeg, Ungvár. Mindenhová fegyelmivel helyezik át. Első regénye Ungváron jelent meg 1917-ben. 1918-ban Lőcsén tanár, innét kerül a fővárosba.

Szabó Dezső szenvedélyes hangú újságíró és szónok volt, aki magával ragadta közönségét. Különösen az egyetemi ifjúság körében volt népszerű széles európai műveltsége miatt.

Sümegen az 1913-14-es tanévben tanított. Székelyudvarhelyről történő áthelyezését követően nem nagy lelkesedéssel érkezett városunkba; ennek a nagy műveltségű, kispolgári viselkedésmódot nehezen elviselő embernek “szűk” volt a vidéki város. Mindezek ellenére megszerette Sümeget és barátokra talált. Az év folyamán azonban egy félreértés miatt fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, s ezután újabb állomáshely várta őt.

1919-ben mégis visszatért, itt lelt menedéket a Tanácsköztársaság idején a proletárdiktatúra elleni támadása miatt.

Ádám Iván

(Nagymarton, 1844 – Veszprém, 1928)

tanár, hitoktató, tudós-igazgató

1867-ben pappá szentelték. 1867-1874-ig a sümegi reáliskola hitoktatója, 1871-72-ben helyettes rajztanára, majd 1875-1888-ig igazgatója.

Már kezdő pedagógusként is érdeklődőtt a pedagógia, a szakmódszertan iránt. Nagy számú dolgozata jelent meg magyarul a neveléstan, a rajztanítás, a mértan módszere köréből, valamint több német nyelvű szakmunka.

Mint sümegi tanárt és igazgatót, a város és környékének régészeti, történelmi múltja is vonzotta. Feltárta a Marcal melletti római castrum és ókeresztény bazilika alapjait, két részben megírta Sümeg történetét. Sümegi működése idején részletes beszámolót készít a karakói földvárról és a várvölgyi gótikus templomról, továbbá a somlóvásárhelyi leletekről.

Tudományos tevékenységére nemcsak itthon, hanem külföldön is felfigyeltek; a bécsi rajztanár társulat levelező tagja, a sümegi iskolabizottság, az országos tanáregylet, a berlini rajztanári egylet, az országos régészeti társulat rendes tagja. Mindemellett mértant, mértani rajzot, számtant és hittant tanított az iskolában. Sümegen megkezdett tudományos munkásságát Veszprémben is folytatta, de ekkor sem feledkezett meg volt iskolájáról; pénzt adományozott az Ifjúsági Segítő Egyesületnek. Sümegen méltán neveztek el utcát róla