Köszönet a választóknak!

A 2018-as, magyarországi országgyűlési képviselő választás a rendszerváltást követő nyolcadik parlamenti választás volt, melyet április 8-án tartottak, a választási törvénynek megfelelően egyfordulós rendszerben. Térségünkben is a 3. számú választókerületben az emberek bizalmát legnagyobb arányban a FIDESZ-KDNP pártja, illetve a párt jelöltje, Fenyvesi Zoltán élvezhette. A térség új országgyűlési képviselőjével beszélgettünk:

Fenyvesi Zoltán elsőként a köszönet hangján szólt:

Köszönöm a választópolgároknak, akik kitartottak mellettem, kitartottak a FIDESZ-KDNP mellett, amellett a politika mellett, melyet a kormány végzett az elmúlt 8 évben. Köszönetemet fejezem ki munkatársaimnak, a helyi tagjainknak és az aktivistáknak, akik sokat tettek azért, hogy visszahódítsuk ezt a választókerületet, csatlakozzunk újra az országhoz.

Magasan nyerte a pártok versenyét a FIDESZ-KDNP. Hogyan értékeli ezt?

Azt gondolom, ez köszönhető annak a jó kormányzási politikának, amit az elmúlt 8 évben a FIDESZ végzett, hiszen kiváló eredményeket tudunk felmutatni. A gazdaságot helyreállította, az ország megítélése javult. Mindaz a plusz, ami megtermelődött a gazdaságban, azt vissza tudtuk fordítani a magyar családokra, a nyugdíjasokra, a béremelésekre, az otthonteremtési támogatásokra. Ez mind olyan téma, mely érzékenyen hat az emberekre, láthatták a fejlődést a saját bőrükön is. Ezen kívül volt egy olyan nemzetközi környezet, amely meghatározó volt. A migráció kérdésére a kormány jó válaszokat adott, melyek egyértelműen azt mutatták, hogy nem kérünk a változásból, Magyarország továbbra is a magyarok országa szeretne lenni. A megtermelt pénzeket a magyar családok javára szeretnénk fordítani. Ez a kettősség együtt adta meg a kormány számára azt a lehetőséget, azt a felhatalmazást, hogy továbbra is négy évig vezetheti az országot.

A tapolcai, ajkai, sümegi és Balaton-felvidéki településeken, vagyis a 3-as számú választókerületben élők közül 46 000-en vettek részt a szavazáson. Mennyire magas ez a szám és minek köszönhető ez a magas részvételi arány?

Nagyon kiugró ez a részvételi arány, átlagosan 70 % körüli. Ez azt jelenti, a demokrácia működik Magyarországon és a demokrácia ünnepe volt ez a nap. Mondhatjuk, megfelelő legitimitással rendelkezik a kormány és a parlamenti képviselők. Természetesen ez a részvételi arány felborított minden matematikát, minden előzetes várakozást.

Ön közel 22 ezer szavazatot kapott. Településenként hogy alakult a szavazatok aránya az ön javára, minden bizonnyal már elemezték az eredményeket.

A 60 településből, mely a választókerületet alkotja, 55 településen nyertem, nyertünk. Óriási volt az elsöprő győzelem! Elsősorban a kistelepülések, a sümegi járás, Sümeg városa volt, amely meghozta ezt a jó eredményt számunkra. Jól szerepelt Ajka is, hiszen az ajkai 29 körből 24-et megnyertem, a FIDESZ pedig valamennyit a listán. Ez azt jelentette, a FIDESZ megtartotta stabil szavazóbázisát, sőt még ennél is többet. Sajnos Tapolcát elvesztettük. Ebben a városban nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban. Jelentős mértékben csökkentettük a különbséget a Jobbik-kal, vagy a volt országgyűlési képviselővel kapcsolatban, sőt azt is el lehet mondani, hogy a listás szavazatokat a FIDESZ megnyerte, de elmaradtunk attól az eredménytől, amit én magam is reméltem Tapolcán. Összességében azonban jó eredmény született a választókerületben.

Ajka a legnagyobb város a választókerületben. Ön 29 körből 24-et megnyert, 5-ben a Jobbik jelöltje lett a befutó. Mennyivel mások az arányok az előző ciklushoz vagy az időközi választáshoz képest?

Azt gondolom, sokaknak meglepő ez az eredmény. Mind a 29 körzetben a listát a FIDESZ nyerte meg és az MSZP lett a harmadik. Ez azt jelenti számomra, hogy ez óriási fordulat. Nem lehet már Ajkára azt mondani, hogy baloldali város. Azt gondolom, egy jó önkormányzati politikával, kiváló jelöltekkel átvehető újra a város, megdönthető a jelenlegi MSZP-s városvezetés. Fontosnak érzem, hogy Ajka nem dőlt be az álhíreknek, gyalázkodásoknak, amit ellenem folytattak az elmúlt időszakban. A nevem csak negatív formában jelent meg a kampányban – saját városomban. Erre csattanós választ adtak az ajkaiak, akkor, amikor úgy gondolták, hogy a mocskolódó kampánynak nem hívei. A tisztességes kampánynak, az elvégzett munkának, saját tapasztalataiknak hittek, és ezt nagyon köszönöm nekik!

Sümeg mit várhat Öntől, Képviselő Úr, a következő 4 évben?

Sümegre számíthattam az előző időszakban, most pedig természetesen Sümeg is számíthat rám!

Győrfi H. Marianna