Karácsonyi köszöntő

Kedves Sümegi Lakosok, Polgárok!

Így év vége felé mindannyian szinte kényszert érzünk, hogy visszatekintsünk az elmúlt egy évre, 12 hónapra, január 1. és december 31. közt porciózva ki az időt.

Pedig az ember élete nem alkalmazkodik ehhez a mesterséges és merev beosztáshoz, a fontos dolgok a legritkább esetben alkalmazkodnak a naptárhoz. Én hát azzal kezdeném, hogy városunk sokat fejlődött az elmúlt években, az elmúlt néhány hónapban is: épültek útjaink, létrejött új oktatási intézményünk, a szakképző iskola. Új, korszerű orvosi rendelőnk van, április óta tanuszodánk, óvodánk fejlesztése nemsokára befejeződik, és még sorolhatnám. De most nem akarom, mert egyrészt ha előveszik az újság korábbi számait, mindezeket a fejlesztéseket megtalálják bennük, és elolvashatják újra. Másrészt ebben az áldott időszakban, az adventi várakozás idején foglalkozzunk a csendesebb, ugyanakkor mélyebb dolgokkal.

A legfontosabbal: a szeretettel. Ez az a szoros kötelék, amely nem csak egy-egy családot jellemez, hanem ha jól értelmezzük, egy nagyobb közösséget, egy várost, egy egész nemzetet is.

Sümegi vagyok. Itt születtem, itt jártam a Ramassetter iskola immár 110 éves falai közé, aztán a Kisfaludy gimnázium diákjaként érettségiztem, őseim sírjai a sümegi temetőben vannak.

Ez az én városom. Éppúgy szeretem, mint a gyermek az édesanyját. Szerencsére ezt a várost nagyon sokan szeretik olyanok is, akik távolról érkeztek ide. Sümeg a kivételes szépségével, meleg, kedves bájával toborozza a híveit.  

Mindenkire szükségünk van ahhoz, hogy városunk gazdag múltjára épülve modern, kényelmes otthonunk legyen! Dolgozzunk együtt ezért a városért, a mi városunkért! Most azonban néhány napra legyen csend, vonuljunk vissza szeretteink körébe, vackoljuk be magunkat, a lelkünket a kalácsillatú melegbe, és várjuk együtt Megváltónk születését!

Azt kívánom Önöknek, hogy a karácsonyi hangulat tartson ki a szívekben január elseje után is! Az utolsó adventi gyertya pedig – amelyet nemsokára közösen gyújtunk meg Sümeg szívében-, a mi lelkünkben lobogjon tovább!

Áldott, békés, boldog karácsonyt mindenkinek!

 

Végh László polgármester