Nyílt levél a Korona utca és az Akácos utca lakóihoz

Sümeg Város Önkormányzata megértéssel fordul a csatornázás miatt kialakult kellemetlen szaghatással kapcsolatban a Lakókhoz. Bár ez a probléma a mi ciklusunk előtti időszakra tehető, mégis most a mi feladatunk, hogy segítséget nyújtsunk és megoldást eszközöljünk. Ezt célozta a nemrégiben tartott lakossági fórum is, ahol jelen voltak a két érintett csatornázási cég szakemberei is.

A következő intézkedéseket tudjuk megtenni, közös együttműködéssel:

A Drv Zrt. felújítja a következő hetekben az elkorrodálódott aknákat, szerelvényeket. Az aknatetőkre ideiglenes megoldásként szűrőket telepítenek. A Bakony Karszt Zrt. és a Drv Zrt. közötti kommunikáció szorosabb lesz – a két cég ígérete szerint -, mely azt eredményezi, hogy a mérések alapján pontosabban, hatékonyabban adagolják a szagmentesítő vegyszereket. A problémára a nyomvonal áthelyezés lenne a legjobb megoldás. Erre előreláthatólag kb. 3 év múlva – 2020-ban – nyílik lehetőség, az úgynevezett gördülőfejlesztési terv segítségével.

Ennek előkészítésével kapcsolatban májusi ülésén döntött a Képviselő- testület, mely szerint a pontos felmérés és árajánlatkérés megtörténik a közeljövőben a későbbi tervezéshez.

Kérem az utcában élők szíves megértését és türelmét!

Tisztelettel:

Végh László polgármester