SAJTÓKÖZLEMÉNY

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A legtöbb esetben 10 perc alatti a várakozási idő kormányablakokban

 

A legtöbb ügyintézés esetén 10 perc alatti volt a várakozási idő 2018-ban a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormányablakainál. Az adat a helyszínen sorszámot húzó ügyfelekre vonatkozik. Az előzetes időpontfoglalással a várakozás szinte teljesen kiküszöbölhető. A Veszprém megyei kormányablakokban az ügyfelek elégedettsége egy felmérés szerint 97 százalékos.

 

A Veszprém Megyei Kormányhivatal ügyfélszolgálatain tavaly mintegy másfél millió állam és ügyfél közötti találkozás jött létre, az ügyfelek, vagyis a Veszprém megyei polgárok elégedettsége pedig a kormányablakokban végzett felmérés szerint 97 százalékos volt. Az ügyfél-elégedettséget az ügyintézés gyorsasága, szakszerűsége, illetve az ügyintéző felkészültsége szempontjából vizsgáló kérdőíveket tavaly 7500-an töltötték ki a megyei kormányablakoknál.

 

Az ügyintézés előtti várakozás szinte 0 percre csökkenhet, ha ügyfeleink élnek az előzetes időpontfoglalás lehetőségével. Szeretnénk minél többeket erre ösztönözni 2019-ben is, ezáltal is minimalizálva a kormányablakokban várakozással töltött időt. A Veszprém megyei kormányablakokban 2018-ban összesen mintegy 11 ezer 300 esetben érkeztek az ügyfelek előzetesen egyeztetett időpontban. A legtöbben személyi igazolvánnyal, gépjárművel kapcsolatos ügyintézés, ügyfélkapu-nyitás vagy útlevélkészítés miatt foglaltak időpontot, de erre minden kormányhivatali ügykör esetén lehetőség van. Időpontot foglalni ügyfélkapuval a https://idopontfoglalo.kh.gov.hu/bejelentkezes oldalon, vagy telefonon a 1818-as Kormányzati ügyfélvonalon keresztül, szükség esetén a kormányablakokban személyesen, ügyintézőink segítségével lehet az ügyintézést megelőző nap éjfélig.

A kormányhivatali rendszer 2011-ben kezdte meg működését országszerte az ügyfélközpontú, könnyen elérhető, egyablakos ügyintézés megteremtésének céljával. Veszprém megyében 14 kormányablak és a megye 27 települését rendszeresen, előzetesen közzétett menetrend alapján látogató kormányablak busz, vagy mobilizált ügyfélszolgálat működik. A várakozási idő jelentős redukálásával, az online ügyintézés és az előzetes időpontfoglalás lehetőségének megteremtésével a kormányhivatalok elé korábban kitűzött célokat sikerült megvalósítani, segítve az ügyintézés további gyorsulását és az ügyfelek terheinek csökkentését.

 

Veszprém Megyei Kormányhivatal