SAJTÓKÖZLEMÉNY -Több mint 3 ezren érettségiznek Veszprém megyében

A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódtak ma a május 3-án megkezdődött érettségik országszerte. Veszprém megyében 3023-an jelentkeztek érettségi vizsgára, közülük várhatóan 1935-en kapnak idén érettségi bizonyítványt. (A többi kiegészítő, szintemelő, ismétlő, pótló vagy javító vizsga, esetenként előre hozott érettségi.)

A megyében 888 tanuló érettségizik kiemelt szinten 22 féle tantárgyból, ez 1110 darab emelt szintű vizsgát jelent. Az iskolák által szervezett középszintű írásbelik száma 10 ezer 312, a kormányhivatal pedig 36 tanulónak 15 tárgyból 48 vizsgát szervez.

A kormányhivatal adatai szerint a legtöbben – 345-en – angol nyelvből tesznek emelt szintű vizsgát, történelemből 131-en, biológiából 104-en, matematikából 88-an, német nyelvből 75-en jelentkeztek az emelt szintű érettségire. Az emelt szintű írásbeli vizsgákat idén is a pápai Türr István Gimnázium és Kollégiumban és a Petőfi Sándor Gimnáziumban, valamint a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban és Vetési Albert Gimnáziumban tartják. Az emelt szintre jelentkezők nagy létszáma miatt és az ellenőrzés egységessége érdekében 5 vizsgatárgy – matematika, történelem, angol nyelv, német nyelv és biológia – esetében a javítást úgynevezett multiplikátor, vagyis javításvezető irányítja.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal csaknem száz középszintű vizsgabizottság elnökét jelölte ki. Az emelt szintű szóbeli lebonyolítását 95 tantárgyi bizottság felügyeli 2019. június 5. és 13. között.

A május 3. és június 28. közötti érettségiket a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában országszerte 3149 vizsgabizottság működik közre. Az írásbeliket május 3. és 24., a szóbeliket emelt szinten június 5. és 13., középszinten pedig június 17. és 28. között tartják. 

Veszprém Megyei Kormányhivatal