Táborozás a Balatonnál

Sümeg Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton elnyert, NEMZ-TAB-18-04103 azonosítószámú támogatás segítségével 21 fő gyermek számára szervezett táborozást 2018. augusztus 9-14. között Szántódon.

A 6 napban megvalósuló táborozás során a gyermekek számára olyan programokat tudtunk biztosítani, amelyek valóban közösségépítő szocializációjukat, a roma hagyományok terén szerzett tudásukat szolgálták. Napi szinten ismerhették meg roma művészek, alkotók munkásságait, elsősorban az irodalom és a történelem terén, illetve hallhattak előadásokat a cigány mesterségekről. A népdalok közös éneklése, és a csoportjátékok is meghatározó részei voltak a felépített koncepciónknak. Szakmai segítőink egyrészt a kultúra, másrészt a felnőtté válás, a tanulmányi- és munkalehetőségek terén látták el érdekes és hasznos információkkal a gyerekeket. Önfeledt kikapcsolódásukhoz hozzájárult a hajóút a Balatonon, a tó természetei értékeinek felfedezése, a múzeumlátogatás vagy a kisvasúti kirándulás. A cigány ételek készítése, továbbá a roma költők verseinek felolvasása külön élmény volt számukra a tábor napjainak estéin. A tábor helyszíne megfelelő hátteret adott ahhoz, hogy kialakítsuk, és ezáltal átéljük a cigányság és őseink népi szokásait, hagyományait, életkörülményeit. Ezek a programok ugyanakkor nemcsak a hagyományőrzést szolgálták, hanem képességfejlesztést is jelentettek a gyermekek számára.