Kisfaludy Emlékház

Kisfaludy Sándor Szülőháza
Ebben a házban született és hunyt el a XIX. sz-i magyar irodalom jeles költője, Kisfaludy Sándor

A földszintes, L alaprajzot mutató, kúriaszerű ház építtetője a – 17. század végén – a Sándorffy család volt, s a költő apja, Kisfaludy Mihály Sándorffy Juliannával kötött házassága révén került a Kisfaludyak tulajdonába.

Kisfaludy Sándor végleg 1800-ban, a napóleoni háborúkat követően telepedett le ifjú feleségével, Szegedy Rózával ebben a házban, melyet haláláig megtartott. Mivel leszármazottjai nem voltak, a rokonság a házat a veszprémi püspökségnek adta el: az épület ettől kezdve a mindenkori uradalmi intéző hajlékaként szolgált. 1944-ben azonban – az egyházi birtokok államosításával – ez a ház is a népköztársaság tulajdonba került. 1950 után falai közt előbb egy Kisfaludy Emlékház, majd 1990 óta az emlékgyűjteménynek is helyet biztosító Városi Múzeum működik.

Az idő folyamán az épülethez tartozó telket több kisebb parcellára osztották, és az idenyíló lakóházakhoz csatolták. Magát az épületet is többször átalakították: két végéhez újabb helyiségeket toldottak, tornácának szép boltíves árkádjait befalazták, s az udvar szintjét is megemelték.

Az Emlékház 2016-os évtől új szemlélettel működik. A mai nemzetközi és hazai trendeknek megfelelően már nem csak a meglévő gyűjtemények kezelése és kiállítások létrehozása a feladata, hanem a helyi közösség bevonása is.

Az új személetnek megfelelően a városi rendezvények alkalmával az Emlékház bekapcsolódik a programokba, hogy a Kisfaludy család emlékét és az emlékház gyűjteményét közelebb hozhassuk a rendezvények látogatói számára. Az Emlékház udvara a nagyrendezvények alkalmával Művészetek udvarként működik, ahol kézművesek tartanak kézműves bemutatókat, játszóházat. Szakmai előadásokkal, népzenei, komolyzenei koncertekkel, tematikus programokkal színesítjük az Emlékház szolgáltatásait, ezzel is erősíve a küldetésünkben megfogalmazott hagyományápolást és közösségi térként való működést.

A városi rendezvényekhez vagy az időszaki kiállításokhoz mindig kapcsolódik meghatározott tematika alapján egy-egy szakmai rendezvény is.

Megvalósult kiállításaink:
• Értékeink kiállítás, ahol egy fotóművész és 9 sümegi és Sümeg térségi kézműves alkotó mutatkozott be.
• Értékeink kiállítás, ahol két fotóművész és négy sümegi és Balaton-felvidéki alkotó hölgy mutatkozott be
• Értékeink kiállítás – Múzeumok éjszakája rendezvényen a nemeshanyi csipke és sümegi csipke és mézeskalács készítő mutatták be alkotásaikat
• Balatoni csata tablókiállítás – a Balatoni múzeummal együttműködve
• Értékeink kiállítás – Papp Tamás fotóművész és Darnay Kálmán emlékkiállítás
• Értékeink kiállítás – Sümegi civil szervezetek bemutatkozása
• Széchenyi – Kisfaludy Emlékkiállítás a Széchenyi Emlékév tiszteletére
• Értékeink kiállítás – Aktív Nagyik Klubja – kézműves kiállítás
• Gloria Victis – 1956os emlékkiállítás
• Szép jelen, szép csilla – Adventi kiállítás
• Mézeskalács Mustra

Egyéb programok
• Gyermeknap az Emlékházban
• Gesztenyevirág Fesztivál – Művészetek udvara
• Vázsonyi Vilmos nap
• Múzeumok éjszakája
• „Sümeg az európai kultúrában” – szakmai nap
• Civilek az Emlékházban – szakmai találkozó sorozat
• Adventi családi programok
• Luca napi boszorkányságok