Sümegi Értékek Fóruma

A novemberi Sümegi Szimpózium témája a települési értékekről szólt. A programon városunk polgármestere ígéretet tett, hogy az értékek gyűjtéséről nem csak beszélgetünk, hanem a tettek mezejére lépünk. Kezdeményezésére december 4-én egy közösségi fórum keretében elkezdődött a munka.

A kötetlen megbeszélésen Végh László polgármester nagy örömmel köszöntötte a szép számban megjelenteket, intézményvezetőket, civil szervezetek képviselőit, fiatal Értékőröket, települési aktivistákat. Elmondta, mennyire fontos a közösségi szemlélet a települési értéktár működése szempontjából. Mindenkire számít, aki szeretne aktívan részt venni ebben a nagyon fontos munkában.

A program további részében Oszkai Réka tartott egy rövid szakmai tájékoztatót a Hungarikum programról, a nemzeti értékek rendszerezésének, gyűjtésének szabályozásáról. A programról, mely az egész társadalomra, a teljes magyarságra kiterjedő nagyszabású akció.

A prezentációt követően elindult az együttműködésen alapuló munka. Az első fórum célja az volt, hogy ha nem is 100%-ban, de a résztvevők összegyűjtsék a települési értékeket, elinduljon a közös gondolkozás, értékfeltárás. Mivel városunkban bármerre tekintünk, kincset látunk, így nem volt nehéz feladat felsorolni azokat. Rövid idő alatt közel 100 érték gyűlt össze. Épített örökség, természeti érték, híres ember életútja, gasztronómia, kézművesek, alkotók munkássága….

A gyűjtőmunka azonban csak az első lépés. Ezeket rendszerezni, kategorizálni, adatbázisba kell dolgozni, majd pedig egy formanyomtatvány (Javaslattételi adatlap) kitöltésével előterjeszteni az Értéktár Bizottság számára. A javaslatokat írásban kell megtenni. Bármely állampolgár, civil és gazdasági szervezet kezdeményezheti, hogy a szellemi és kulturális javaink, szokásaink, jelképeink és egyedi termékeink közül valamelyik bekerüljön az alulról felfelé építkező Magyar Értéktárba. Az egyes értékek értéktárakba való felvétele – egy erre rendszeresített adatlap kitöltésével, szakmai ajánlással és fotódokumentációval kiegészítve- javasolható. 

A fórum résztvevői között többen is vállaltak feladatot, melynek a szervezők nagyon örültek, hiszen a kezdeményezésnek a lényege pont az, hogy közös gondolkozás, aktív társadalmi szerepvállalás társuljon hozzá.

Januárban is lesz Sümeg Értékek Fóruma, ahol tovább folytatjuk az összegyűjtött értékekkel a feladatainkat. Kategorizálunk, sorrendet állítunk fel, feladatokat osztunk meg és beszélünk a bizottság megalapításáról is.

Várunk mindenkit szeretettel, a kezdeményezésben már résztvevőket és azokat, akik kedvet kaptak ahhoz, hogy részesei legyenek egy hatékony együttműködésnek.

 

Az eddigi ötletek a települési értékekre vonatkozóan megtalálható a www.sumeg.hu/Sümegi Értéktár menüpont alatt.