Az Erzsébet királyné emlékére állított kereszt felszentelése

 

A Sümegi Városvédő és Szépítő Egyesület kezdeményezésére elkészült a városból Sümegprágára vezető út mentén egy új emlékhely. Erzsébet királyné tiszteletére állíttatta az egyesület a keresztet, mely ezentúl a hívőknek és az arra járóknak egyaránt különleges jel lesz. Barsi Balázs atya köszöntőjében a keresztény szeretet fontosságát és erejét hangsúlyozta. Az avatáson a sümegprágai Kalász Egyesület, a Szegedy Róza Nőikar valamint a városvédők közreműködésében egyházi énekeket és verseket hallgathattak meg a szép számban megjelent érdeklődők.

Sümeg és a szomszédos Sümegprága határában, a Sarvaly forrás közelében a régmúlt időkben fenyőliget állt és egy fakereszt- s ez az idős emberek tudatában mindig is ott élt. Sokfelé létesítettek emlékhelyeket az országban Erzsébet királyné tiszteletére, a sümegiek is élen jártak ebben. Most pedig – közös összefogás eredményeként – az emlékhely megújult.

A Kalász Egyesület énekelve érkezett az eseményre, ünnepivé, fennköltté varázsolva a szombat délutánt, majd egyházi énekek hangzottak el.

Készült az ünnepi avatásra a Szegedy Róza Nőikar is, hangjuk messze vitte a hit és az emlékezés magasztos hangulatát.

A keresztet – mely ismeretlen személy alkotása – Jagicza Attila erdőmérnök leplezte le.

Barsi Balázs atya Szent Kristóf példáján keresztül érzékeltette, milyen nagy hatása volt régen a kereszteknek. Az ördögök kifejezetten féltek és menekültek ezekről a helyekről, igazolván, hogy Isten hatalmasabb mindenkinél. Megijedünk a szeretettől is sokszor – folytatta -, mert a világteremtő isten szeretetét nehéz felfogni és elfogadni.  Amíg az ember hatalomra épít, háború háborút fog követni, és kijelenthetjük, az a keresztény, aki ezt megérti- zárta magasztos gondolatait az egyház képviselője majd megáldotta az új keresztet.

Erzsébet királyné életútját, magyarországi kapcsolódásait Pappné Szabó Csilla elevenítette fel.

A városvédő egyesület Sümeg képviseletében ennek a helynek a kialakításával adózik a nagy királyné emléke előtt. Ez a hely pihenést, megnyugvást hozhat mindenkinek. Minden embernek, aki kilátogat az Erzsébet térre.

Köszönetüket fejezik ki az egyesület vezetői, tagjai ezúton is mindazoknak, akik támogatásukkal hozzájárultak az emlékhely létrehozásához, a kereszt felállításához:

Barsi Balázs atya, Szakács István erdészeti igazgató, Fábián Tamás erdőfelügyelő, Jagicza Attila erdőmérnök, Varga Lajos erdőmérnök, Gombási András, Viola Norbert, a Sümegi Közszolgáltató Kft. ügyvezetője, Sümegi és Sümegprágai Önkormányzat, Oszkó Zoltán, Udvari Miklós, Kocsis István, Paukovics László karnagy.