Előzetes vizsgálati eljárásról tájékoztatás és közlemény

Szám: sum/7312-1/2025. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy az Mötv. 44-45. §-a, valamint az SZMSZ 14. §-a alapján a képviselő-testület rendkívüli nyilvános ülését 2025. június 3. (kedd) 10 30 órára összehívom Az ülés helye: Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal emeleti nagy tanácskozóterme 8330 Sümeg, Béke tér 7. Napirend Döntés Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete feloszlásának kimondására vonatkozó indítványról Előadó: […]

Őrizetben a Pápa környéki késelő A Veszprém vármegyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték az 51 éves férfi letartóztatását. Mint ahogy már korábban beszámoltunk, május 24-én délelőtt egy Pápa környéki kistelepülésen megkéseltek egy 30 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az 51 éves elkövető a családi ház fürdőszobájában idegességében nyakon szúrta a sértettet. Ezután […]

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A nyomozás 2022. július 25-én kezdődött, és most zárult le. Egy Budapesten kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező csoport ingatlancsalásokat követett el […]

Elektronikus ingatlanárverési hirdetmény Torder Bt.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 55 éves nőt, és kezdeményezték a letartóztatását. Az egyik hazai pénzintézet tett feljelentést április 30-án, miután egy náluk vezetett bankszámlán gyanús tranzakciókat észleltek. Kiderült, hogy a számla tulajdonosa egy 91 éves balatonfüredi férfi, akinek bankszámlájáról közel félmillió forintot vett fel egy nő, aki ellopta a bankkártyáját. Elmondta […]

Árulkodó szag áradt az autóból A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt az 52 éves helyi férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A járőrök május 13-án éjszaka Tapolcán igazoltatták egy gépkocsi vezetőjét. Az intézkedéskor a férfi zavartan viselkedett, és az autóból marihuána jellegzetes szaga áradt. Ezután átvizsgálták a sofőr ruháját és a járművet is, melynek során az 52 […]