Kedves Olvasóim! Tisztelt Városlakók! Ismét összegyűjtöttem azokat a gondolatokat, melyek talán a legfontosabbak, ha visszatekintek az elmúlt néhány hét eseményeire. Vannak ezúttal is jó eredményeink, folyamatos építkezéseink, fejlesztéseink, sikereink és vannak természetesen megoldandó problémáink is. Ez az önkormányzati munka szépsége, ez motivál bennünket. Remélem, Önök is úgy értékelik, hogy mindig történik olyan, amelynek révén városunk […]

Bővelkedett ez a hónap, április, olyan eseményekben, melyek fontosak, meghatározóak településünk, térségünk előrehaladását és egész magyar nemzetünk sorsát illetően – így összegezte Végh László, Sümeg város polgármestere a negyedik hónapban történteket. Gondolataiból idézünk: * Megtörtént a sümegi szakképzés elindításának első lépése, ünnepélyesen átadásra került munkaterületként a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti épület. Örülök, hogy […]

Ébredj hazám, mert ha most nem ébredsz,/ Soha többé nem lesz ébredésed! (Petőfi Sándor: A nemzethez)   Ünnepi köszöntő nemzeti ünnepünkön – 2018. március 15. Tisztelt Ünneplők! Átélhettük a mai délutánon a magyar forradalom és szabadságharc hajdanvolt lelkes, tiszta hangulatát. A hazáért tenni akaró márciusi ifjak szerte az országban megmozdultak a szabadságért, az „Istennek ezen […]

2018 második hónapjában is sokféle feladatot oldott meg Sümeg Város Önkormányzata. Ezeket Végh László polgármester foglalja össze Olvasóinknak: Az egyik legfontosabb megoldásra váró feladat volt jónéhány hónapja már, hogy a megüresedett 3-as számú háziorvosi körzet működése zavartalan legyen. Egy ideig helyettesítéssel oldották ezt meg. Közben a 2-es számú körzet orvosa nyugdíjazását jelentette be. Az önkormányzat […]

Január 6-án, Sümeg várossá avatásának évfordulóján színvonalas ünnepi rendezvényre került sor a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban.  A hagyományoknak megfelelően ezen ünnepi alkalmon kerül sor a város rangos elismeréseinek átadására. Idén két díszpolgárt avattak, valamint kitüntetésekkel díjazták a város életében kiemelkedő tevékenységet végző polgárokat is. Az ünnepi rendezvényen elsőként a teltházas közönség a Művelődési Központ által […]

Karácsonyi gondolatok A minap akadt meg a szemem egy Pilinszky idézeten: „A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot. De jelenlétük annál valóságosabb. A jótetteknek elenyésző az írott történelme. Ha azonban megszűnnének egyszer cselekvően részt venni a földi életben, ez éppoly súlyos és elviselhetetlen csapás lenne, […]

Séta a város polgármesterével Lassan év végéhez közeledünk. Ilyenkor már sokan mérleget készítenek, mennyi örömet, sikert hozott ez az esztendő. Ezzel a céllal, Végh László polgármester úrral sétára indulunk a városban, és sorra vesszük azokat a helyeket, utcákat, tereket, ahol az idei pályázati sikereknek köszönhetően változások, fejlesztések lesznek. Novemberben úti célunk a Flórián téri kereszteződés […]

Nem hagyhatjuk nyomtalanul elmúlni a múltat, újra- és újra fel kell idéznünk! Évről-évre ki kell mondanunk az igazságot, mert évről-évre kimondták és megismételték a hazugságokat is. Elégtételt kell adnunk szüleink és nagyszüleink nemzedékének. Mert az ő igazságuk nem porladhat el a időben. Ez a mi felelősségünk. Ami gazemberség árulás volt 1950-ben, ’56-ban, vagy ’57-ben. Az […]

Köszöntő nemzeti ünnepünkre Tisztelt Ünneplők, Hölgyeim és Uraim! Nem lehet mindig a könnyebb ellenállás irányába haladni! Olyan törvénye ez a politikának – ami úgy látszik – nem változott az évszázadok során. Ha igazán nagy a tét – egy ország, egy nemzet jövője és fennmaradása – akkor egy igazi államférfinak vállalni kell a konfliktusokat. Le kell […]

ITT A POLGÁRMESTER Júliusi összegzés a pályázati tervekről Végh László polgármester foglalta össze, hol tartanak most a pályázatok megvalósításával és milyen újabb projektötleteken dolgoznak. A TOP 1-ben benyújtott pályázataink közül négy van, melyekkel kapcsolatban még nem született döntés. Ezek az alábbiak: a leszakadó városrészek, ezen belül is két téma. Az egyik építkezést tartalmaz, a másikkal […]