Rendőrségi hírek

  • Rendőrkézen a bántalmazók.
  • Iskolaőr-képzés.

RENDŐRKÉZEN A HÁROM NŐ ÉS A FÉRFI, AKIK AZ UTCÁN BÁNTALMAZTÁK EGYMÁST

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2019. június 27-én 18 óra 40 perckor arról, hogy Tapolca egyik autóbuszmegállójában három nő és egy férfi szóváltásba keveredett egymással. A szóváltás tettlegességig fajult, többször megütötték, megrúgták egymást.

A kiérkező járőrök a négy elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. A 37 éves sümegi nővel tartózkodott a helyszínen annak 13 éves lánya is, őt anyja arra biztatta, hogy vegyen részt a verekedésben. A nő ellen könnyű testi sértés vétség, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt indult eljárás. A 20 éves tapolcai nő ellen könnyű testi sértés, míg a 19 éves sümegi férfi és a 18 éves tapolcai nő ellen pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

ISKOLAŐR-KÉPZÉS

Ki az iskolaőr és mi a feladata?
 

Az iskolaőr – fegyverhasználati jog nélkül – kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott közfeladatot ellátó személy, aki a Rendőrség területi szervénél (Megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) áll munkaviszonyban. Az iskolaőr biztosítja, hogy a kijelölt oktatási-nevelési intézmény pedagógusai, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottai feladataikat zavartalanul elláthassák. A tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megakadályozza, megszakítja, a sérelmükre elkövetett jogellenes cselekményeket megelőzi.
 

2020. szeptember 01-jétől az ország erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményeiben segíti iskolaőr az intézmény rendjének fenntartását. A Rendőrség munkavállalói állományában telephelyenként egy fő látja el szolgálatát.

 

Ki lehet iskolaőr?

Iskolaőr az a büntetlen előéletű, cselekvőképes magyar állampolgár lehet,

  • aki megfelel a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 24/A. alcímében meghatározott, a munkaviszony létesítésére vonatkozó különös feltételeknek;
  • nem áll a rendvédelmi szerv hivatásos állománya tagjának foglalkoztatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

A fenti feltételek mellett a jelentkezőnek meg kell felelnie az iskolaőrökről szóló BM rendeletben előírt egészségügyi, pszichológiai és fizikai erőnléti alkalmassági feltételeknek.

Az iskolaőrök a munkába állásukat követően elméleti és gyakorlati képzésen vesznek részt, amely az alábbi képzési modulokból áll:

  • pedagógiai és gyermekpszichológiai modul,
  • bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modul, valamint
  • rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modul.

Az egyes képzési modulokat modulzáró vizsgák, valamint az iskolaőr képzést iskolaőr vizsga zárja le. Az iskolaőr vizsgára való jelentkezés feltétele a képzés valamennyi modulján való részvétel, továbbá valamennyi modulzáró vizsga sikeres teljesítése.

Hogyan lehet az iskolaőri állásra jelentkezni?A jelentkezést

  • elektronikus úton a területi rendőri szervek e-mail címére, vagy
  • postai úton az egyes területi szervek humánigazgatási szolgálata részére kell megküldeni (amelyek a jelentkezési egységcsomagban megtalálhatóak), vagy
  • személyesen bármely rendőri szervnél lehet leadni.

Az intézmények nevét és címét az alábbi linken letölthető táblázat tartalmazza:
https://www.kormany.hu/download/a/d9/d1000/Iskolaor_lista_%C3%9AJ.xlsx#!DocumentBrowse

A jelentkezési lap és annak mellékletei a csatolmányban találhatóak.