SAJTÓKÖZLEMÉNY – Közös szakmai értekezleten értékelték a megye koronavírus elleni védekezését 


SAJTÓKÖZLEMÉNY


Közös szakmai értekezleten értékelték a megye koronavírus elleni védekezését 

A koronavírus elleni Veszprém megyei védekezésben részt vevő szervezetek és intézmények vezetőivel közös szakmai értekezleten összegezte az elvégzett munkát a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke. Takács Szabolcs néhány hete sajtónyilvánosan ismertette a Védelmi Bizottság és a Veszprém Megyei Kormányhivatal veszélyhelyzeti tevékenységét. A csütörtöki védelmi igazgatási értekezleten Polgárdi Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Járványkórház főigazgatója, Dr. Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, Dr. Fellegi Norbert megyei rendőrfőkapitány, Zentai László ezredes, a HM 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, Dányi Béla, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint a Veszprém Megyei Kormányhivatal érintett munkatársai vettek részt.

Takács Szabolcs kormánymegbízott értékelő beszédében hangsúlyozta: a kihirdetett különleges jogrend 98 napja alatt a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság irányítása mellett a megyei fegyveres és rendvédelmi szervezetek, egészségügyi ellátó intézmények, valamint közigazgatási szervezetek szoros együttműködésére volt szükség a lakosság biztonsága, egészségügyi ellátása, a pandémiás helyzet megfékezése érdekében. Takács Szabolcs emlékeztetett: a veszélyhelyzet kihirdetése után a Védelmi Bizottság rendkívüli ülésén elrendelte egy operatív munkacsoport létrehozását az érintett szervezetek szakembereinek részvételével, továbbá a 24 órás szolgálatot ellátó Védelmi Bizottság Titkárságát a kormányhivatal informatikai, jogi, ügyviteli és logisztikai szakterületén létrehozott ügyeleti rendszerrel erősítette meg. Takács Szabolcs kiemelte: a járvány időszakában a Védelmi Bizottság és a Veszprém Megyei Kormányhivatal kiemelt feladata volt a megyei helyzet folyamatos monitorozása, valamint a folyamatos adatszolgáltatás, amelyet zökkenőmentesen látott el a két szervezet. Hangsúlyozta, hogy kiváló együttműködést tapasztalt a megyében működő önkormányzatokkal. 

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere az értekezleten arról beszélt: Veszprémben sikerült megvédeni a szociális intézményeket a járványtól. Mint mondta: a veszélyhelyzet ideje alatt komoly hangsúlyt fektettek a rászorulók ellátására: egyebek mellett segélyhívó vonalat hoztak létre, és 300 önkéntest toboroztak, akik napi szinten nyújtottak segítséget. A polgármester arról is beszélt: védekezésre 100 millió forintot különített el az önkormányzat, és a járvány kezdete óta 1 milliárd forintot kellett átcsoportosítani a város költségvetésében.

Dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Járványkórház főigazgatója arról számolt be: az általa vezetett intézmény március 17-étől országos járványkórházként működött. Emlékeztetett arra, hogy a veszélyhelyzet megszűntével ismét multifunkcionális betegellátást végeznek, de száz darab kórházi ágyat továbbra is fenntartanak az esetleges koronavírussal fertőzött betegek számára. Mint mondta, a járványidőszak alatti fejlesztéseknek köszönhetően a kórház lélegeztetésre is alkalmas fekvőhelyeinek száma 200-ra növekedett.

Dr. Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója kiemelte: az alapfeladat-ellátás mellett három megyét érintően több ezer Covid 19-cel összefüggő esetet láttak el. Ez többnyire helyszíni mintavételt jelentett. Hangsúlyozta, hogy a szolgálat rendkívül nagy segítséget kapott a társszervezetektől.

Dr. Pápai Enikő megyei tisztifőorvos, a Veszprém Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője a megye fertőzöttségi adatait és a Népegészségügyi Főosztály Nemzeti Népegészségügyi központ koordinálásával ellátott feladatait ismertette.

Dr. Fellegi Norbert megyei rendőrfőkapitány azt mondta, a Veszprém megyei lakosság többségében fegyelmezett volt a járványhelyzet ideje alatt. A 3 hónap alatt összesen 70 alkalommal indult eljárás a házikarantén megsértése miatt. Mind a rendőrségen, mind a honvédségnél, mind pedig a katasztrófavédelemnél fontos feladat volt az állomány megvédése, munkaképességének megtartása is, amelyhez a beszámolók szerint megfelelő mennyiségű védőfelszerelés állt rendelkezésre. 

Zentai László ezredes, a HM 54. Veszprém Radarezred parancsnoka arról beszélt, hogy a megyében az ajkai és a tapolcai kórháznál, valamint a farkasgyepüi tüdőgyógyintézet előtt állítottak fel szűrősátrakat. Szólt arról is, hogy a katonák a rendőrség munkáját segítve részt vettek a határvédelmi feladatokban.

Dányi Béla, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója azt emelte ki, hogy a napi feladatellátást a fertőzések megakadályozása érdekében speciális szabályok szerint végezték, emellett szociális feladatokat is elláttak a tűzoltók és katasztrófavédők. 

A védelmi igazgatási értekezlet résztvevői egyetértettek abban, hogy a Veszprém megyét érintő feladatokat gördülékenyen, az ülésen képviselt szervezetek és intézmények szoros együttműködésében sikerült megvalósítani.

Veszprém Megyei Kormányhivatal