Május a Városházán

Május hónap is bővelkedett eredményekben, eseményekben. Ezekkel kapcsolatban osztja meg gondolatait Olvasóinkkal a város polgármestere, VÉGH LÁSZLÓ.

E hónap legkiemeltebb eredménye az egészségügyi fejlesztés volt. A Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ 178 millió Ft értékben – Európai Uniós pályázatnak köszönhetően – szerezhetett be új, modern készülékeket, orvostechnológiai eszközöket. Számos szakrendelésen valósulhatott meg fejlesztés, melynek eredményeképpen jelentősen javul a betegellátás minősége, a gyors és pontos diagnosztizálás lehetősége.

Nemcsak az egészségügy, hanem más esetek kapcsán is – gondolok az utak kátyúzására, aszfaltozására, intézmények fejlesztésére -, ebben a ciklusban, az eltelt 4 és fél évben, illetve a pályázatoknak köszönhetően különösen az utóbbi két évben – mondhatom azt, ennyi fejlesztés Sümegen 20 év alatt nem történt. Mégis, az emberek egy része akkor is elégedetlen a fejlődés ütemével, ha elindulnak a dolgok és láthatóak az eredmények. Azt gondolom, ha minden előző önkormányzat a korábbi évtizedekben ilyen ütemben fejlesztette volna a település különböző területeit, akkor 2014-re nem maradt volna feladat, csak a kisebb karbantartások. Ma azonban miénk a lehetőség, és mi élünk is vele!

Az egészségügyben 2014-ben a járóbeteg szakrendelő, melyet a Kistérségi Többcélú Társulás tart fent az ügyelettel együtt, gyakorlatilag csődhelyzetben volt. Volt egy bukásra álló pályázat, a szakemberek több mint fél éve nem kaptak bért, óradíjakat. Ezt kellett rendbe tennie az új vezetésnek. Ez alatt nemcsak a kistérségi tanácsot értem, hanem a kft. vezetőségét. Hatalmas gödörből kellett eleve kimászni, és ennek elérése önmagában nagy teljesítmény lett volna. De nemcsak ez történt! Nőtt a szakorvosok száma, új rendelések vannak. Az eszközfejlesztéssel pedig elértünk oda, hogy a sümegi szakrendelő a Dunántúlon a legelsők közé tartozik. A Kisvárosok Szövetségének legutóbbi ülésén is napirenden voltak az egészségügy problémái. Ott hangzott el, hogy a jövő útja a szakrendelések magas színvonalú működtetése, amelynek révén el lehet érni, hogy minél kevesebb embert kelljen kórházba utalni.

A mi célunk az, hogy a helyben, illetve a kistérségben lakók ki tudják használni az új lehetőségeket. Egész Veszprém megyében most két mammográf van – nagy büszkeség, hogy egyik a miénk -, s talán közeljövőben Ajkán létesül majd. Sokféle vizsgálat itt helyben, a mi városunkban lesz elvégezhető a modern eszközöknek köszönhetően. Látom a szakértelmet és az elszántságot is a jelenlegi vezetésben, hogy még tovább fejlődhetünk. Talán már jövőre megvalósulhat a ’nappali kórház’, amelynek keretében kisebb beavatkozások elvégezhetőek lesznek. Ehhez a technikai feltételek már most adottak, s így az országos trendhez igazodva, élen járó lesz Sümeg!

Tehát az 5 évvel ezelőtti csődhelyzetből eljutottunk oda, hogy büszkék lehetünk az egészségügyi ellátórendszerünkre. A szakrendelőn kívül az alapellátásban is voltak nehézségeink az elmúlt években, de szerencsére önkormányzatunk ezt is sikeresen megoldotta. Remélem, a következő időszak is a nyugalmat és az elégedettséget hozza!

Nézzünk más területeket. Milyen ütemben folynak a munkák a megvalósítás alatt lévő pályázatoknál?

A belvárosi piac felújítása megtörtént, ezt remélem, már sokan látták. A projekt másik elemével, a középkori piac megvalósításával akadtak nehézségeink. A vároldal, a sziklás talaj nem könnyű terep. Azonban természetesen rendben le fogjuk bonyolítani az építkezést, már folynak a munkálatok a Tarisznyavár környékén is.

Az ipari park esetében szépen haladnak a munkák, ütemterv szerint, már állnak az inkubátorház falai, kezdik a csarnok állítását és a bevezető út is készül hamarosan.

A Ramassetter-háznál is történt előrelépés, lezárult a közbeszerzés a tető átépítésére, tehát néhány hét múlva kezdődhetnek a munkák.

Tudom, hogy a sümegi emberek nagyon várják a körforgalom építését. Jó híreim vannak! Az úgynevezett zöldfolyosó – az Árpád és a Petőfi utca – kialakítása hamarosan elkezdődik. Ennek során megtörténik az árkok lefedése, parkolók létesítése és füvesítés, zöldterületek kialakítása. A körforgalommal kapcsolatban a közbeszerzés a közműkiváltások tekintetében lezajlott, egy-két héten belül indulhatnak a munkák.  Ezzel párhuzamosan írjuk ki az aszfaltozásra is a kötelező közbeszerzést. A gyakorlatban ez annyit jelent, várhatóan szeptember végére készen leszünk, át is adhatjuk a körforgalmat.

A következő hónapokban, a nyár során sajnos elengedhetetlenül fennakadások lesznek a közlekedésben, igyekszünk mindent lehetőség szerint megoldani, de ezt tudjuk előre, kényelmetlen lesz a városnak. Ám az új csomópont elkészülte kárpótol majd mindenkit, aki gépjárművel vagy gyalogosan áthalad a kereszteződésen, a belváros szívében.

Ennek a hónapnak a nagy kulturális eseménye a Gesztenyevirág Fesztivál volt. A nem túlkedvező időjárási körülmények ellenére is kiváló hangulat volt jellemző, és rendkívül magas színvonalú színpadi programok. A korábbi években is belépőjegyesek voltak az esti koncertek, idén napijegyeket és három napra szóló kedvezményes jegyeket lehetett vásárolni. Milyen tapasztalatokat szereztek?

Hosszú vívódás előzte meg a belépőjegyek bevezetését. Azzal, hogy szükség van belépőjegyekre, az egész Képviselő-testület egyet értett. Nagyságával, mértékével, a különböző kedvezmények adásával azonban nem. Én szerettem volna a sümegi lakóhellyel rendelkező polgároknak jelentős kedvezményt biztosítani az egyébként is alacsony fesztivál belépőből. De a testület többsége azt látta, ne legyen ilyen fajta diszkrimináció. A kisebb hisztériakeltést – ami a közösségi oldalakon zajlik-, azt gondolom, helyén kell kezelni. Ennek oka véleményem szerint az, hogy néhány személy politikai szereplővé szeretne válni, s már elindították az önkormányzati választás kampányát. Szerencsére sokan azonban úgy látják, hogy a színvonalhoz képest a 2 000 Ft-os napijegy nem volt magas ár.

Nem titkos adatok: a két nagy koncert – a Neoton és a Magna Cum Laude – egyenként 3, 2 millió Ft-ba kerültek. Tudni kell, hogy az önkormányzat törekvése kettős: egyrészt szeretne nagy fesztivált rendezni, neves fellépőkkel, másrészt azt is figyelembe kell vennie, hogy bevétel is keletkezzen. A Gesztenyevirág Fesztiválon a jegybevételekből több mint 4 millió Ft, a helypénzekből pedig 700 000 Ft gyűlt össze. Összességében azt gondolom, a pénteki és a szombati nap jól sikerült, az időjárás kegyes volt hozzánk, elégedettek lehetünk, s e két napon a látogatók száma is megfelelő volt. A látogatók pedig ismét vitték Sümeg és a fesztivál jó hírét!