PÁLYÁZATI FELHÍVÁS “Jó tanuló – jó sportoló” Díjra   A pályázat célja: a tanulók, hallgatók magasabb szintű sportolásra és eredményes tanulásra való ösztönzése. A pályázat kiírója: Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pályázatot benyújtók köre: a) Pályázatot nyújthatnak be azon tanulók vagy törvényes képviselőjük, illetve hallgatók, akik a rendelet 30/A § (2) bekezdésében foglalt együttes feltételeknek megfelelnek. […]

A Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői, valamint a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ igazgatói (intézményvezetői) tisztségének betöltésére

Az „Illegális hulladéklerakók felszámolása I. ütem” című pályázat megvalósításával az elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladékok elszállítására kerülhetett sor. Sümeg Város Önkormányzata a 6 969 899,- Ft összegű támogatás segítségével a Sümeg külterületén a 03/43 hrsz., 03/44 hrsz., valamint a 03/45 hrsz.-on elhelyezkedő területeket tisztította meg. (Mihályfa irányába indulva a 7328 sz. úton haladva az út bal oldalán található) […]

Önkormányzatunk sikeresen pályázott a Belügyminisztérium által meghirdetett „Illegális hulladéklerakók felszámolása I. ütem” tárgyú felhívására.  A Minisztérium 2020 októberében írta ki a pályázatot, ezzel is segítve az önkormányzatok hulladékgazdálkodással, elhagyott hulladékok kezelésével kapcsolatos munkáját.  A program célja az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, közterületen fellelhető illegálisan lerakott, elhagyott hulladéktelepek felszámolásának elősegítése – a tájsebek csökkentése mellett – a […]

  2020.12.31. Sümeg Város Önkormányzata     Sajtóközlemény Megvalósult a TOP-2.1.2-15-VE1-2016-00005 számú, Zöld város kialakítása Sümegen című projekt   december 31-én lezárult Sümeg Város Önkormányzatának a Zöld város kialakítása című, TOP-2.1.2-15 kódszámú felhívásra benyújtott pályázata, mely a Magyar Állam és az Európai Unió 435 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával valósult meg.   A fejlesztés […]

2020. 07. 01.   Sümeg Város Önkormányzata     Sajtóközlemény TOP-3.1.1-15-VE1-2016-00011 Közlekedésbiztonság fokozása – Sümeg körforgalmi csomópont kialakítása (Árpád u. – Kossuth L. u. – Petőfi S. u. – Flórián tér) Sümeg Város Önkormányzata 199 999 599 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósította meg a körforgalom, valamint a hozzá kapcsolódó kerékpárút létrehozását.   A beruházás helyszíne nagy […]

2020.06.30. Sümeg Város Önkormányzata       Sajtóközlemény TOP-1.1.3-15-VE1-2016-00002 „VÁSÁRI FORGATAG”  100 millió forint európai uniós támogatás segítségével újult meg a sümegi belvárosi piac, illetve kialakításra került egy új középkori kézműves piac a Tarisznyavárnál     A belvárosi piac rekonstrukciója során megtörtént a fedett árusító tér teljes körű felújítása. A fejlesztés eredményeként elkészült a tetőszerkezet és a […]

A belváros szívében a korábbi négyes útkereszteződés teljes átépítése történt meg az elmúlt hónapokban. Jelenleg az utolsó simítások vannak hátra, készül a parkosítás is, a forgalom pedig már zökkenőmentesen halad az új körforgalomban. Régi igénye volt a sümegi embereknek, a belvárosban közlekedőknek, hogy a kereszteződés helyzete megoldódjon. Évtizedekkel ezelőtt, míg  kevés gépjármű volt, jól funkcionált, […]

A járványügyi helyzet nem gátolja a város pályázatainak megvalósítását. Jól haladnak a bölcsőde építésével, megtörtént a műszaki átadás, és akár birtokba is vehetnék a legkisebbek az új létesítményt. Egy sümegi vállalkozás végzi a kivitelezést, tehát helybeli és környékbeli szakemberek építették a város intézményrendszerének legújabb, modern egységét. Az épület a Kompanik Zsófia óvoda udvarán helyezkedik el. […]